Reménytelen. Már az is, hogy itt lehetek

Félek…

Falovak csatája ez, miket nem mi tettünk…

Sőt a lovakat sem mi faragtuk…

S a fákat sem mi vágtuk ki, hiszen elérjük őket…

Mint mindig, azok sem nőnek az égig…

Ültetünk, ápolunk, de nem vágunk…

Legfeljebb egymás szemébe…

Ha egyátalán látunk szemeket…

Ha egyátalán látunk a szemekben szemeket…

Már összetört képmásunk helyett, találunk-e lelki tükröket ahhoz, hogy lássuk végre sajátunk…

Van-e…

Lesz-e ...

Volt-e…

Sajátunknak mondhatjuk életünk, mi a miénknek hitt…

Feledhettük-e korai mivoltunk, mik ott élnek tovább hangtalan…

Bennünk…

Lennünk kell-e az, mi vagyunk…

Mi vagyunk…?

mi Vagyunk…?

Lehettünk volna…

Tudunk-e félelmet kelteni, Mi így együtt ellenem…?

Én vagyok a kapuk őre.

Nálam a kulcs bensőm elleneinek, magaimnak.

Rajtam lehetőségeim sora, kinek adom elő előbb kulcsaim…

Kivel társulok…?

Lehet, hogy ők választanak…

S én, mint paraziták-gyöngye juttatom őket galádnál galádabb helyre…

E helyeket jogom megteremteni.

mindenhatót Játszhatom…

Az értelmem tekervényeit fürkészhetem…

Hála…

A Mindenható adott hozzá értelmet…

Nekem…?

Csak nekem…?

Remélem…

Nem !!!

Jó, így egyedül…

Egyedüli egyedek közt egyedül elegyedek…

Így, hogy mindenkit látok most már…

Talán megtalálhatom Magam…

Még egy Kis időt…

S Meglesz…

Ígérem

Kelt.: Budapest 2001